Mozi

Cinema Arta

Filharmónia

Filharmónia a Kultúrpalotában.

Ír kocsma

The Irish PUBlic House

Aradi Kamaraszínház

Az Aradi Kamaraszínház 2007 szeptemberében alakult színház, amely az aradi magyar színjátszást élesztette újra Aradon és betöltötte a közel 60 éve tátongó űrt: 1948-ban szüntették meg a hivatásos aradi magyar színtársulatot, és 59 évig csak vendégelőadásokat láthatott a nagyérdemű. Kezdetben befogadó színházként működött, de már 2008-ban megszületett első önálló produkciója, a Rudolf Hess tízparancsolata című előadás, amely azóta számos díjat és elismerést hozott a színháznak. Az elmúlt tizenegy évben az Aradi Kamaraszínház szerves része lett a magyar színjátszásnak, 2010-ben elnyerte a Nemzeti Jelentőségű Kulturális Intézmény címet, egyre több saját előadással rendszeresen szerepel neves romániai, magyarországi és nemzetközi fesztiválokon. 

Ioan Slavici Színház

A városvezetésben először az 1867-es kiegyezést követően merült fel új városháza és színház építésének igénye. Atzél Péter polgármester vezetésével a városi tanács megszavazta bankkölcsönök felvételét; a két épület összköltségeit 700 ezer forintra becsülték. A két épület közül először a színház tervének megvalósításához kezdtek hozzá 1871-ben, Czigler Antal aradi építész (esetleg fia, Győző) tervei alapján. Az épület három év alatt készült el, eredetileg 1200 néző befogadására volt alkalmas.1874-ben avatták fel nagy ünnepség keretében, Ferenc József jelenlétében.

Arad Megyei Könyvtár

Az "A. D. Xenopol" megyei könyvtár több mint 100 éves hagyománnyal rendelekzik Aradon. 1881-ben, a Kölcsey kulturális társáság hozta létre az első könyvtárat, 1523 kötettel de csupán a társaság tagjai számára. Városi könyvtárról 1913 óta beszélhetünk, amikor a Művelődési Palotában nyitja meg kapuit. 1984-ben költözött a jelenlegi, Gheorghe Popa utcai épületbe. A könyvtárnak jelenleg több mint 500.000 kötete van.

Pony Club Arad

Lovaglás

Hétfő: 15:30-19:00
Kedd: 15:30-19:00
Szerda: 15:30-19:00
Csütörtök: 15:30-19:00
Péntek: 15:30-19:00
Szombat: 13:30-19:00
Vasárnap: 13:30-19:00

 

Victory Zone

Laser tag

https://victoryzone.ro/

Hétfő: 16:00-22:00
Kedd: 16:00-22:00
Szerda: 16:00-22:00
Csütörtök: 16:00-22:00
Péntek: 16:00-22:00
Szombat: 10:00-22:00
Vasárnap:10:00-22:00