Arad több anyaországi várossal kötött testvérvárosi megállapodást.

Gyula
Hódmezővásárhely
Pécs
Budapest, XII kerület Hegyvidék
Bugyi


1994. december 8-án írták alá Arad és Gyula testvérvárosi szerződését, és a 25 éves jubileumot mindkét településen megünnepelték 2019-ben.


Pécs és Arad között 2003 óta partneri, 2008 óta testvérvárosi kapcsolat van.


Arad városa és a Hegyvidék között 2010 óta tart az a szoros kulturális kötelék, testvérvárosi szerződést 2015-ben írtak alá.

Arad-Gyula Kapcsolataiért Egyesület

Az egyesület Arad és Gyula város önkormányzatának már hosszú évek óta fennálló, és az 1990-es évek elejétől “Kézfogások” megnevezés alatt működő kapcsolata alapján jött létre. Célja a városok közötti történelminek tekinthető kapcsolatok fenntartása, ápolása és erősítése.

Az Arad-Gyula Kapcsolataiért Egyesület alapszabályának aláírására Gyulán, 2014. április hó 11. napján került sor, és 2014. május hó 8. napján a Gyulai Törvényszék az Egyesületet nyilvántartásba vette. Az Egyesület alapítói részben gyulai, részben aradi önkormányzati képviselők, továbbá a civil szervezeti életben aktívan részt vevő természetes személyek. Az egyesület elnökségébe részben gyulai, részben aradi lakosok, közöttük önkormányzati képviselők kerültek megválasztásra.

Szintén 2014. évben Aradon létrejött a Gyula és Arad Kapcsolataiért elnevezésű civil szervezet is, hasonló összetételű alapítói közreműködéssel és elnökségi összetétellel.